Támogasd adód egy százalékával, a Miskolci Állatsegítő Alapítványt, hogy kevesebb kóbor állat legyen az utcákon!

Támogasd adód egy százalékával, a Miskolci Állatsegítő Alapítványt, hogy kevesebb kóbor állat legyen az utcákon!

Adhat vonal beszámoló 2019

Miskolci Állatsegítő Alapítvány  Miskolci Állatsegítő Alapítvány

Adhat Vonal 2019. évre vonatkozó beszámoló

Nagy örömünkre a NIOK Alapítvány által működtetett Adhat Vonal program részesei lehetünk már évek óta, az Adhat Vonal Tanácsadó Testülete támogatta szervezetük pályázatát, így megkaptuk 2014 májusától a

adományvonalat.

Az Adhat Vonal Programon keresztül lehetőségünk volt és van telefonhívással és SMS küldésével is adományokat gyűjteni az aktuális projektjeinkre.
Az Adhat Vonal a Telekom vezetékes- és mobilhálózatából, valamint a Telenor, Invitel és a Vodafone hálózatából hívható.
A 13600 telefonszám hívásával és a 68-as kód megadásával illetve SMS-ben elküldve a 68-as számot a 13600-as telefonszámra 500 Ft-tal lehetett 2019-ben támogatni munkánkat, menhelyünk lakóit.

Az Adhat Vonalon keresztül összegyűjtött pénzadományokat állatmenhelyünk védenceire és a menhely üzemeltetésére fordítjuk.

A beérkezett hívásokból, üzenetekből származó 2019-ben átutalt adomány

teljes összege:                                          1,409,120               .-  Ft

Ebből a telefonszolgáltatók részére átadott díj:       36,835     .- Ft

Az adománygyűjtő szervezet által saját működési költségre felhasznált keret

 a következő részletezettséggel:

raktározási költség:                0.- Ft

karbantartási költség:             0.- Ft

hirdetési költség:                    0.- Ft

bérköltség, bérjárulékok:        0.- Ft

A szervezet által a rászorulók megsegítésére felhasználható összeg:                                                1,409,120     .- Ft

Az adományokat a következő, sérült, műtéti ellátásra szoruló állatok gyógyítására használtuk fel,   1,409,120 - Ft értékben:

Ben Hur, Benő, Boni, Bandi, Corina, Gamba, Besszi, Mázlis, Hektor, Fifi, Szöszi, Panka, Frida, Csöpi, Lüszi, Árnyék, Vektor, Madison, Lajos, Dina, Mogyoró, Max, Skinny, Batman, Lexy, Jónás, Arwen, Spartacus, Elza, Elemér, Konyak, Suzy, Ernie, Árpi, Puszi, Tündér, Legény, Ritchie, Boróka, Pongrác, Kacifánt, Linda, Melanie, Csoki, Emmi, Mályva, Nóri, Bodza, Móric, Harvey, Popcorn, Berci, Candy, Luke, Mira, Pirike és Spikey.

Adománygyűjtői havi közvetítő díj: 6.350.- Ft

2019.

Kód

Név

Utalandó összeg (95%)

Hívásvégződtetési díj (nettó)

január

68

Miskolci Állatsegítő Alapítvány

19,745 Ft

 510 Ft

február

68

Miskolci Állatsegítő Alapítvány

 279,775 Ft

 7,365 Ft

március

68

Miskolci Állatsegítő Alapítvány

 33,250 Ft

870 Ft

április

68

Miskolci Állatsegítő Alapítvány

62,225 Ft

 1,640 Ft

május

68

Miskolci Állatsegítő Alapítvány

231,325 Ft

6,070 Ft

június

68

Miskolci Állatsegítő Alapítvány

48,925 Ft

 1,285 Ft

július

68

Miskolci Állatsegítő Alapítvány

 71, 250 Ft

 1,875 Ft

augusztus

68

Miskolci Állatsegítő Alapítvány

42,275 Ft

 1,105 Ft

szeptember

68

Miskolci Állatsegítő Alapítvány

 72,675 Ft

 1,900 Ft

október

68

Miskolci Állatsegítő Alapítvány

 118,275 Ft

 3,100 Ft

november

68

Miskolci Állatsegítő Alapítvány

66,025 Ft

 1,705 Ft

december

68

Miskolci Állatsegítő Alapítvány

363,375 Ft

9,410 Ft

Összesen: 

 

 

1,409,120 Ft  

36,835 Ft

A gyűjtésből befolyt adomány felhasználása, a tevékenység részletes bemutatása

A Miskolci Állatsegítő Alapítvány az 13600- Adhat Vonalon keresztül befolyó pénzadományokat 2019-ben a következő célokra használta fel:

  • Állatmentő szolgálat üzemeltetése: a kóbor és balesetet szenvedett állatok mentése

Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből az év minden napján.

  • Állatorvosi költségek: a rezsi költségek mellett ez a legnagyobb kiadásunk. A balesetes kóbor kutyák és cicák egészségügyi ellátása és a műtéti költségeik, bolha és kullancs elleni védekezés, ez az utóbbi években egyre fontosabb. Mindemellett az ivartalanítást egyre inkább szorgalmazzuk, hiszen a jelenlegi helyzet sokáig nem tartható, ha ilyen ütemben szaporodnak az állatok és ilyen mértékben romlik az állattartási morál.

Mentőszolgálatunk minden nap menti a bajbajutott állatokat, hétvégén és ünnepnapokon is.
2019-ben 507 kutya és 131 macska került be menhelyünkre, valamint több sérült, vadon élő állatnak - mint pl. sün, nyúl, póniló, tengerimalac, énekes és ragadozó madarak – segítettünk.

A balesetes védenceinket orvosi ellátásban részesítettük, a törött csontokat megműttettük, chipet kaptak, oltási programjukat elvégeztük, ivartalanítottuk őket. Évente több száz ivartalanítási műtétet hajtunk végre, ezzel próbálva megelőzni a nem kívánt szaporulatokat és betegségeket.

Ezt követően menhelyünkön lábadoztak, gyógyítottuk testüket, lelküket és gyógyulásukat követően örökbe adtuk őket új gazdikhoz.

 

 

Köszönjük a NIOK Alapítványnak, hogy létrehívták az adományvonalat a civil szervezetek támogatására, és hogy mi is részesei lehetünk. 

Köszönjük a szolgáltatóknak, hogy kedvezményes lehetőséget biztosítanak a karitatív tevékenységet végző szervezetek számára közreműködésükkel.

Köszönetet mondunk mindazoknak az állatbarátoknak, akik hívásaikkal segítették és segítik az alapítványunk tevékenységét, állatmenhelyünk fenntartását és működését, az állatmentést.

Bízunk a jövőbeni támogatásukban is, hiszen még sok-sok élet vár megmentésre!

A Miskolci Állatsegítő Alapítvány csapata